SZERETNÉM FELHÍVNI AZ EMBEREK FIGYELMÉT ARRA,
hogy mi emberek mennyire másképp gondolkozunk,
és másképp látjuk a világot, mint kutyáink. Megpróbáltam néhány szituációt leírni
a kutya és a gazda
általában teljesen eltérő szemszögéből.
EGY KUTYAVILÁG NAGY VONALAKBAN AZ ELHOZATALTÓL
ÁTLAGOS NÉZETELTÉRÉSEKKEL
A gazda szemszöge:
Elhoztuk! Olyan aranyos. Igaz, nem sokat tudunk erről a fajtáról, de tényleg olyan aranyos. Természetesen behoztuk a lakásba, kapott egy kutyakosarat az előszobában, simogattuk, játszottunk vele, főztünk neki húst. (A tenyésztő adott egy kicsit abból a tápból, amit eddig evett, de szegény kutya, biztos jobban szereti, majd ha húst ehet). Aztán aludni mentünk. Nem telt el sok idő, sírni kezdett. Lementem, megsimogattam, megnyugodott, majd megint elindultam aludni, de alig tűntem el, máris sírni kezdett. Megint megsimogattam, és ez így ment órákig. Aztán elég lett: kiraktam a garázsba. Reggel mikor érte mentem, mindent, amit elért szétszedett, vagy megrágcsált, és telekakilta az egészet. Na de még kicsi, gondoltam. Mivel nagytestű lesz, a kertben fog lakni. Vettünk neki házat, meg is próbáltuk beküldeni, de nem ment. Amíg kicsi volt nem tudott nagy kárt tenni, de ahogy teltek múltak a napok, egyszer csak arra eszméltünk fel, hogy 30kg, és nagyon erős. A méretekkel pedig jöttek a problémák: kiborogatta a szemetest, lerágta a féltve őrzött sövényt, és hatalmas gödröket ásott a sűrűn locsolt gyepen. Na de ezt mégsem hagyhattam, ugye? Elkerítettünk neki egy kb. 10m2-es részt a kert hátsó részében, beraktuk az ólat, majd a kutyát is. Nem volt jó döntés, mert állandóan ugatott, ha meg kiengedtük össze-visszaugrált minket. Eljött az éves oltás ideje, pórázra vettük, és elvittük a dokihoz. Nagyon húzott, valószínűleg rohangálni akart, nem értettük miért, hisz futkározhatna a kertben is. A dokinál őrült hisztit csapott: ott kezdődött, hogy nem akart bejönni, aztán bepisilt, majd kapkodott doki keze után, meg a mi kezünk után is, mikor megfogtuk. Be kellett kötni a száját, hogy be tudja oltani. Aztán hazafelé is őrült rohanás volt. Egy szó, mint száz, nem vittük többet sétálni, az én képem bizony nem fog égni miatta. Bosszúból be is zártuk a helyére, hogy elgondolkozzon mit is tett, ugatott még egy darabig, aztán elcsendesedett. Úgy gondolom, hogy megszokta, és jó ott neki.
A kutya szemszöge:
8 hete éldegéltem testvéreimmel boldogan, amikor jött néhány rosszarcú idegen, és elvittek egy félelmetes helyre. Nagy volt, és csúszott a talaj. Vettek nekem alvóhelyet, de az a régi helyem közelébe sem ért. Kaptam viszont enni, valami különlegesen finomat, amit még sosem ettem addig. Aztán otthagytak! Egyedül! Semmi ismerős szag nem volt, és a finom eledeltől elkezdett görcsölni a hasam, mert nem voltam hozzászokva, szóval nyafogni kezdtem, hátha megjelenik valaki. Bejött! Megsimogatott, aztán megint eltűnt, de ekkor már tudtam, hogy kell visszahívni. Megint bejött, és ezt még megismételtük néhányszor, de akkor már nem volt kedves, majd elvitt egy idegen fura szagú helyre, és otthagyott. Egyedül! Megpóbáltam visszahívni, de nem jött. Gondoltam akkor utána megyek, mert hát csak őket ismerem itt. Nagyon kerestem, mindenhol megnéztem, de nem volt kiút. Beletörődtem. Aztán egyszer csak megjelentek, kivittek a szabadba, és be akartak tuszkolni valami faládikába. Persze én nem mentem, ők meg feladták. Én nyertem! Majd megint eltűntek. Megpróbáltam utánuk menni, de most sem tudtam. Ebbe is beletörődtem. Nagyon unalmas volt egyedül. Minden nap reggel elmentek, majd sötétedéskor hazajöttek, megpaskoltak néhányszor és ennyi. Egyszer úgy éreztem, hogy már nagyon erős vagyok, tele energiával. Gondoltam körbenézek, mikor megcsapta az orromat valami finom illat. Egy nagy fekete dobozból jött. Ráugrottam, felborult, és sok érdekes dolog gurult ki belőle. Volt, amit meg is tudtam egyből enni, amit nem tudtam megenni, azt elvittem, és megrágcsáltam kicsit, játszottam vele. Nagyon vicces volt. Aztán ez is unalmas lett, de gondoltam majd megnézem máskor is, talán akkor is találok itt valamit. Ahogy tovább nézelődtem megmozdult a talaj. Aha! Elkaplak. Ásni kezdtem, éreztem a szagát, de hiába, eltűnt. Amikor hazajöttek, nagyon kiabáltak velem, és bezártak hátra, ahonnan nem láttam semmit. Na persze hogy szólni akartam nekik, hogy ez így nem jó, de nem tettek semmit. Ha kijöhettem onnan, nagyon boldog voltam, hívtam őket játszani, de ők csak ellökdöstek, és visszazártak. Egy nap a nyakamba akasztottak valamit, és kivittek oda, ahol addig még nem járhattam. Az ismeretlen hely tele volt jó illatokkal. Szabadság! … gondoltam, és futásnak eredtem! … volna, de valami visszatartott, úgyhogy teljes erőmmel küzdöttem azért, hogy futkározhassak. Aztán egy olyan helyre értünk, ahol több hozzám hasonló volt, és mindegyik nagyon félt. Be akartak húzni oda, megpróbáltam ellenállni, de nem sikerült. Egy fura helyen voltunk, és egy fura szagú egyén vizsgálgatott. Nagyon féltem! Próbáltam odacsipkedni neki, hogy hagyja abba, de leszorítottak. Hazafelé nagyon rohantam, nehogy visszamenjünk oda. Otthon visszazártak hátra. Még egy darabig próbáltam nekik szólni, hogy itt nagyon unalmas, de aztán beletörődtem, úgysem csinálnak semmit. Azóta sem voltam kinn. Nem értem miért, pedig én nagyon szeretem őket.
Írta: Kolozs Noémi
BEHÍVÁS
A gazda szemszöge:
Már 5 hónapos, megkapta minden oltását, itt az ideje, hogy elvigyem sétálni. Kivittem a közeli parkba, hogy tudjon játszani más kutyákkal. Úgy szeret engem, biztos vissza fog jönni, ha elengedem. Jó volt nézni, ahogy szaladgál. De jajj! Evett valamit a földről! Gyorsan odaszaladtam, elrángattam onnan, és még az orrára is rácsaptam, hogy máskor ne csináljon ilyet. Csak tanult belőle! Továbbmentünk, mert láttam, hogy a park másik részén több kutya játszik együtt. Persze már messziről odarohant, hiába szóltam neki, hogy jöjjön vissza, csak futott. Mikor odaért őrült játékba kezdtek. Egy kis idő után már unalmas volt, gondoltam hazamehetnénk. Szóltam neki, hogy jöjjön ide, de rám se nézett. Szóltam neki még néhányszor, de semmi. Na gondoltam akkor megfogom. Mentem is felé, miközben folyamatosan mondogattam, hogy jöjjön ide, de mindig elugrott, mikor már éppen elkaptam volna. Pár perc után sikerült odacsalogatni, úgyhogy gyorsan megfogtam a nyakörvét, hogy vissza ne menjen, de kihúzta a fejét a nyakörvből, és visszaszaladt játszani. Megint hívogattam, kergettem, de most nem tudtam elkapni. Megkértem a másik kutya gazdáját, hogy segítsen nekem, és fogja, meg, hátha hozzá odamegy. Mikor megfogta a kutyámat, odamentem, koppintottam az orrára, hogy ilyet bizony máskor ne tegyen, és hazamentünk. Remélem tanult az esetből.
A kutya szemszöge:
Hú, de szuper! Végre megyünk a kétlábúval csavarogni, játszunk, futkározunk, szimatolunk meg ilyesmi. De nem így történt. Csak elmentünk egy helyre, és ott nem akart játszani velem. Na jó, gondoltam, akkor keresek magamnak valami izgalmasat. Hoppá! Finomság a földön, nekem! Meg is ettem volna mindet, ha nem jön oda, és nem rángat el. Még ki is kaptam. Na majd máskor jobban résen leszek, és gyorsabban befalom. Nehogy már ne ehessem meg, hiszen én találtam, tehát az enyém. Kutyapajtások a láthatáron!!!! Futáááás! Miközben futottam hallottam, hogy szól, de nem is értettem mit akar, de mindegy is végre játszhatok egy jót. Amúgy is sokszor csinálja ezt , hogy valamit sokszor ismétel, de úgysem értem, és szerintem biztos nem gondolja komolyan. Nagyon jót futkároztam, meg ugráltam, de még alig melegedtem bele, mikor a kétlábú szólt, hogy menjek oda hozzá. Nem hittem, hogy komolyan gondolja, mert nem tűnt túl határozottnak, meg hát láthatta, hogy még játszunk, otthon is mindent megenged. Beszélt még sokáig, de addigra már szinte meg sem hallottam mit mond. A módszer működik, mert a kergetős játékba beszállt. Na de legyen, gondoltam, hátha fontos. Odamentem, mire ő elkapta a nyakamat, és erősen szorította, mire én menekülni próbáltam. Sikerült is kiszabadulnom. Ezek szerint a gyere ide valami mást jelent, mert amikor odamentem, akkor bántott. Még jó, hogy meg tudtam lógni. Ő nagyon mérges lett, és mondta, hogy „gyere ide”. Na persze! Még egyszer nem ver át! Próbálkozott még egy darabig, de elég ügyetlen hozzám képest. A másik kétlábú kedvesen csalogatott, odamentem hozzá, de mire odaértem, már ő sem volt kedves. Sőt! Az én kétlábúm segítője. és nem is engedte, hogy maradjak még egy kicsit. Szóval nagyon undok volt, nem baj, legközelebb már biztos nem kap el.
Írta: Kolozs Noémi
SÉTA KÖZBEN FÉLELEM
A gazda szemszöge:
Kimentünk pórázon sétálni. Most vagyunk kint először. Szimatolt, nézelődött, de kicsit bizonytalannak tűnt. Na gondoltam, akkor szokjon hozzá, elvittem olyan helyre, ahol sokan járnak. Megijedt, mikor jöttek velünk szemben. Féltem mit fog csinálni, így megsimogattam, beszéltem hozzá, hogy nyugodjon meg, nem lesz semmi baj. Mikor elmentek mellettünk, továbbmentünk. A következő embernél ugyanez, meg az azt követőnél is. A végén már tiszta ideg voltam, tök ciki volt amit művelt. Azóta egyre nagyobb hisztiket csinál. Nem tudom miért nem nyugodott meg, hisz én mondtam neki, hogy nincs semmi gond.
A kutya szemszöge:
Elvitt a kétlábú egy ismeretlen helyre. Mivel eddig otthon nem tűnt túl határozottnak, mégsem bízhattam rá magam. Mindenre figyelnem kellett. Folyamatosan veszélyesnek tűnő helyeken jártunk. Egyszer csak jött velünk szemben egy másik kétlábú. Nagy volt, füstölt és hangosan lépett. Na gondoltam gyere kétlábúm, menjünk innen, de ő valamiért nem akart jönni. Éreztem, hogy ő is ideges lett. Pánikba estem, hogy nem tudom elmenekíteni innen. Nem is tudom miért nem jött, hiszen megdicsért, hogy milyen jól tettem hogy menekülni próbáltam, közben meg nagyon ideges volt ő is. Biztosan nagyon félt. Remélem, nem kerülünk még egyszer ilyen helyre, ahol ennyire fél ő is meg én is.
Írta: Kolozs Noémi